11. Fejezet

Sziasztok! 

Igazából nem tudom, hogy valaki elszokott-e még látogatni ide, vagy valaki olvassa-e még ezt a blogot, nagyon remélem, hogy igen. Tudom, hogy hosszú szünetre mentem és ezen bármennyire szeretnék változtatni sem tudok, mert az iskola mellett nincs időm írni. Túl sok a tanulni való, ezért csak a szünetekben tudok részeket írni. Most majd megpróbálok még egy részt megírni és ki tenni, de nem ígérek semmit.

Köszönöm az előző fejezethez a három megjegyzést. Remélem tudjátok, hogy nagyon sokat jelent nekem a véleményetek! Köszönöm a majdhogynem nyolcezer megtekintést. A miatt egy kicsit csalódott vagyok, hogy a feliratkozók száma nem nőtt, de nem baj. A huszonhét egy szép szám, jó kis kitartó csapat ez úgy hiszem. 

Természetesen most is várom a visszajelzéseket! 

Jó olvasást! 

Csók, puszi

Bells Booth

Daria Davon

Május 20. 
9:07

Fáradt vagyok, mind testileg mind lelkileg. A tegnapi nap csodálatos volt, és azt hittem, hogy változtatni fog valamin, hogy képes leszek végre felfelé mászni a szakadékból, de ez nem így van. Éjjel újra a balesetről álmodtam. Mindent pontosan ugyanúgy átéltem, mint akkor este. A fájdalmat, a rémületet és a tehetetlenséget, de ez még is különbözött az eddigi álmoktól. Most láttam a sofőr arcát, ami megegyezett Kariméval. Sikítva keltem hajnali fél kettőkor és azóta le sem hunytam a szemem. Rettegtem újra elaludni, mert nem akartam megint átélni. Szóval ismét csak keresgéltem dolgokat a Dignitasról és elkezdtem megírni a kérelmet is. Nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy én már nem vagyok idevaló. Egyszerűen nem érzem magam életképesnek, csak akkor, ha Karim mellettem van. Ő képes életet önteni belém, de amikor nincs velem, akkor mindig eszembe jut, hogy én nem is kellenék neki, és az, hogy el fog menni. Pedig nekem még szükségem van rá, én még nem tudom elengedni, hiszen a borostás arca, izmos teste és erős személyisége teljesen elvarázsolt. Tetszik, ezt bátran ki merem jelenteni, de az érzések, amik hozzá fűznek nem helyesek.  Még is ha vele vagyok, akkor elfelejtem azt, hogy a Dignitasba akarok menni. Ha vele vagyok, mintha burok venne minket körbe és csak mi lennénk benne, ilyenkor pedig mindig azt kívánom, hogy ez soha ne érjen véget. A változás elkerülhetetlen, de én még nem vagyok benne biztos, hogy melyik változást szeretném. 

A toll megállt a papíron, mert a fülemet kopogás hangja ütötte meg a terasz ajtaja felől. Arra fordítottam a fejem és Karim nézett vissza rám, ajkán azzal az édes mosollyal ami bármelyik lány jeges szívét képes lett volna megolvasztani, az enyémet meg már kezdte rabul ejteni. 

Intettem neki, hogy jöjjön be, mert semmi kedvem nem volt odáig elvánszorogni. A csuklómon lévő hajgumival összefogtam a barna tincseimet, bár a megjelenésem így sem neveztem volna túlságosan vendégképesnek. Egyszerű barna mackó volt rajtam, amibe legalább még egyszer belefértem volna és egy XL-es póló, ami szintén csak lógott rajtam. 

- Szia - köszönt, miután becsukta maga mögött az ajtót. 

- Szia - feleltem, miközben elraktam a naplómat az éjjeli szekrényem középső fiókjába. - Mi szél hozott erre? 

- Az ígéreted - fordította felém az íróasztal előtti széket, majd leült rá. 

- Milyen ígéret? 

Nem értettem mire gondolt, pedig a tegnap este minden pillanata belevésődött az emlékezetembe. 

- Ne bassz fel, hogy nem emlékszel - fonta össze a kezét a mellkasa előtt. 

- Hát ne haragudj, de nem - húztam fel a lábamat törökülésbe. 

- Mondjuk pofáztam valamit tegnap a húgom születésnapjáról, meg ajándékvásárlásról is. Így esetleg már képben vagy? - kérdezte enyhe cinizmussal a hangjában. 

Istenem, mekkora idióta vagyok! 

- Jézusom, tényleg! - csaptam a homlokomra. - Most szeretnél menni, igaz?

- Szerinted? Naná, hogy nem holnap! 

- Jó, de megfelelek így? - kezdtem el fészkelődni. 

- Hát - húzta el feltűnően. - Talán nem leszel ciki. 

Összevontam a szemöldökömet a ciki szó hallatán. Újabb jelző, amit felírhatok a "Baleset után ezzel illettek" listára.
- Baszki, ugye nem vetted komolyan?
- Talán egy kicsit - mormogtam az orrom alatt, lehajtott fejjel.
- Mit vársz, mit mondjak? Azt, hogy vegyél fel cicagatyát meg csöcskidobós pólót és nézz ki úgy, mint egy kurva? - szólt rám élesen. - Na, ezt tőlem nem fogod hallani. Kibaszottul ne legyél tömegcsaj, jó?
Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni, olyan szinten megdöbbentem a válaszán. Tőle nem ezt vártam volna, hanem pont ennek az ellentétét.
- Én azt hittem, hogy a focisták a tömegcsajokra buknak - álltam fel az ágyról.
És feltételezem te is ilyenekkel szoktál összefeküdni - tettem hozzá magamban.
- A többség igen és régen én is - rántotta meg a vállát.
- És most?
- Mostanában nem gondolkodom tartós kapcsolaton. Mehetünk?- indult el a terasz felé.
- Igen, de szerintem inkább a bejárati ajtón menjünk ki, mert a nagyszüleim ki fognak akadni, ha szó nélkül elmegyek.
- Ez nem hülyeség. Nem akarom, hogy miattam balhézz velük - fordult meg és lépett mellém.
- Köszönöm, hogy gondolsz rám - játszottam meg, hogy mennyire hálás vagyok.
- Rád mindig - vigyorgott.
Elmosolyodtam, amit nem is akartam palástolni. Boldog voltam, hogy ezt mondta, még ha nem is gondolta komolyan.
- Na, gyere - nyúlt egyik kezével a lábam alá, a másikat pedig a hátamra simította és az ölébe vett.
- Kezdődik - mormogtam rosszallóan, de még mindig széles vigyorral.
- Mit motyogsz? - csípett bele finoman az oldalamba.
- Azt, hogy megint eljátsszuk azt, amit tegnap este.
- Miért, talán nem tetszik?
- Ezt nem mondtam, csak nem tudtam, hogy a mai naphoz is járnak plusz szolgáltatások - idéztem fel a tegnapi magyarázatát.
-Hát, ha kibaszott szépen kéred, akkor esetleg járhat hozzá - kezdte el húzogatni a szemöldökét játékosan.
- Na, és még is, mi fog ebbe a fogalomkörbe tartozni? - mentem bele a játékba.
- Nem tudom. Mond meg te.
- Rád bízom magam - sandítottam rá a szemem sarkából.
- Rohadt jó döntést hoztál.
Kivitt a szobából, miközben szorosan a testéhez szorította az enyémet. Finoman az orromba kúszott parfümének illata és teljesen elvarázsolt. Mindig is érzékeny voltam arra, hogy egy férfi mivel fújja be magát, egyszerűen nagyon vonzódtam a férfi parfümökhöz.
Még is mit képzelek már megint? 
Tetszik, ez tény, akár csak az, hogy semmi esélyem nála. Talán, ha nem ilyen állapotban találkoztam volna vele, akkor lehet, hogy minden más lenne.
- Daria - bökött oldalba szórakozottan.
- Igen?
- Valamin kibaszottul elgondolkodhattál, mert már fél perce szólítgatlak - vigyorog le rám.
- Nem fontos - vontam meg a vállam lazán.
Nem akartam neki elmondani, mert teljesen összezavarnék mindent.
- Mindjárt az ebédlőhöz érünk - szólaltam meg ismét. - Tegyél le, légyszíves!
- Miért? - torpant meg. - Talán félsz attól mit gondolnának?
- Igen! Én nem vagyok olyan, mint te, hogy senki véleménye nem fontos! - csattantam fel.
- Rohadtul szórakoztató mikor kiborulsz - tett le óvatosan a földre.
A kezét lassan a derekamra csúsztatta és egész közel húzott magához. A mellkasom összeszorult, a gyomrom görcsbe rándult, ahogy óvatosan a fülemhez hajolt.
- Kis csillag, ideje lesz megtanulnod, hogy mások véleményét nagy ívben le kell szarni, különben mindig azon fogsz kattogni, nehogy olyat tegyél, ami nekik nem tetszik. - suttogta. - Majd segítek megtanulni, jó?
A szívem kihagyott egy ütemet, levegőt is elfelejtettem venni, ahogy az ajka súrolta a bőröm és nyomott rá egy lágy puszit. Borostája finoman megbökte az arcom, de ez csak még varázslatosabbá tette a helyzetet. Mikor elhúzódott tőlem, rögtön lehajtottam a fejem, mert éreztem, hogy az arcomba szökött a vér. Képtelen voltam felelni neki, annyira zavarban voltam, még is többet akartam belőle, mert ez olyan volt, mint a jó fajta drog: kábító.
- Na, húzzunk - vigyorgott rám.
- Én továbbra is lassú vagyok - suttogtam még mindig kábultan.
- Ria, ne kezd a faszságokat! Tudod, hogy eddig se zavart, most se fog!
Csendben haladtunk egymás mellett, ő pedig felvette a tempómat és így mentünk egészen az ebédlőig. A boltíves bejárat előtt egy kicsit megtorpantam és próbáltam felkészíteni magam az elkövetkezendő percekre. A fejemben lepörgettem a beszélgetésnek azt a variációját, ami legrosszabb esetben fordulhat csak elő, így mondhatni képesnek éreztem magam erre a társalgásra.
- Megvárnál itt? - pillantottam rá.
- Ja. Aztán csak ügyesen - tettem hozzá gyorsan.
Egy félénk mosoly volt a válaszom, majd bebotorkáltam az ebédlőbe. Csak a nagymamám volt bent, kezében egy újsággal, amibe teljesen belemélyedt. Haját kontyba fogta, és egy fekete egyberuhát viselt.
- Szia - köszöntem, s mihelyst meghallotta a hangom, rögtön felém kapta a tekintetét. - Csak azért jöttem, hogy szóljak, hogy elmegyek és csak délután valamikor jövök haza.
- Örülök, hogy kimozdulsz egy kicsit - húzta mosolyra száját. - De azt szabad tudni, hogy kivel és hova?
- Hát Karimmal megyek és a húgának veszünk ajándékot.
- Mostanában feltűnően sok időt töltesz vele. Csak nem... ?
- Nem tudom - szakítottam félbe.
Tudtam, mit akart kérdezni, még sem hagytam, hogy kimondja.
- Van nálad pénz? - pattant fel hirtelen a székről.
- Nincs, de én úgy sem veszek semmit - pillantottam rá értetlenül.
- De, vigyél magaddal és inkább legyen - sietett oda a könyöklőhöz, amin a fekete pénztárcája hevert.
Előhúzott belőle némi pénzt, majd a kezembe nyomta.
- Jó szórakozást! - puszilta meg az arcom. - És vigyázzatok magatokra!
- Rendben - fordítottam neki hátat és indultam vissza Karimhoz.
A falnak támaszkodva, vigyorogva várt rám.
- Ne is mondj semmit! - fojtottam belé a szót.
- Mert úgy is nekem lenne igazam? - lépett mellém.
- Talán.
- Na, haladjunk, mert soha nem érünk oda.

***

Karim leparkolt a lehető legközelebb a pláza bejáratához. 

- Van valami elképzelésed? - kérdeztem tőle, miközben már a pláza felé haladtunk. 

- Ékszer legyen - vonta meg lazán a vállát. 

- Ezt már tegnap is mondtad. Csak tudod ékszerből van nyaklánc, fülbevaló, karkötő, gyűrű - magyaráztam neki bosszúsan. 

- Ezért jöttél te, hogy eldöntsd. 

- Benzema, ne idegesíts! Tudod vannak olyan nők, akik nem hordanak fülbevalót, vagy gyűlölik a gyűrűket. Nem az én testvéremnek vásárolunk, honnan kéne tudnom, hogy mit szeret és mit nem? - fújtattam indulatosan. 

Felnevetett és csak kacagott folyamatosan amíg tartotta nekem az ajtót. Mögöttünk és előttünk is rengeteg ember volt, akik megbámultak. Hiába takartam el a bőröm, a járásomon pillanatok alatt nem tudtam javítani, ezért már meg volt az ok, ami miatt összesúghattak a hátam mögött. Ez pedig frusztrált. Hallásommal próbáltam kiszűrni mit mondanak rólam, de nem értettem semmit.

- Baszki, olyan aranyos vagy, ha idegeskedsz - zökkentett ki Karim az önpusztító gondolataimból.

- Ezt már mondtad - reagáltam le azonnal, hogy a körülöttünk lévőkre tudjak fókuszálni.
- Baj van?
Nem tudom honnan vonhatta le ezt a következtetést, talán az arcomról, talán a tekintetemből, de nem tudhatta meg, hogy igaza van. Ezért hazudtam neki.
- Nem, nincs. Csak azon gondolkodtam, hogy melyik boltban lenne a legjobb vásárolni.
- Na, és mit gondoltál ki azzal az okos kis fejeddel?
- Itt, az első emeleten nem messze van egy bolt és oda megyünk. Viszonylag olcsó és nagyon szép dolgok vannak ott - magyaráztam, miközben tekintetemmel a padlóra fókuszáltam.
Inkább bámultam azt, mint a szembe jövő embereket.
- Tudod, hogy a pénz rohadtul nem akadály. - Mély hangjában rosszallás csengett.
- Tudom, de azért nem gyémántnyakláncot kellene adni a születésnapjára - figyelmeztettem.
- Ne aggódj, ez rohadtul meg se fordult a fejemben!
Nem feleltem, inkább a járásra koncentráltam, hogy minél előbb odaérhessünk a bolthoz. Nem tudtam eltalálni, hogy a fürkésző szempárok engem, vagy Karimot nézték, de ez annyira nem is érdekelt, csak az, hogy elmenekülhessek előlük. Legszívesebben összementem, és lassan köddé váltam volna, de erre szemernyi esélyt se láttam.
A bolt elé érni olyan volt, mintha a víz alól bukkannél fel levegőért.
- Csak utánad - nyitotta ki előttem az ajtót Karim. A fölé szerelt csengő csilingelni kezdett.
- Köszönöm! - biccentettem neki.
Beléptünk az üzletbe, és egyből megcéloztuk az ékszereket.
- Jó napot! - köszöntünk szinte egyszerre Karimmal, a pult mögött álló, alacsony, teltebb alkatú hölgynek.
- Jó napot! Miben segíthetek? - mosolygott ránk kedvesen.
- Szeretnénk egy nyakláncot venni - feleltem Karim helyett.
- Azok erre lesznek - sétált az U alakú pult jobb sarkába. - Esetleg valami elképzelés?
- Igazából nincs még - dörmögte Karim.
- Értem, és a hölgy milyet szeretne? - mosolygott rám barátságosan a nő.
- Jaj, nem nekem lesz, hanem az úriember húgának - böktem oldalba Karimot.
Kezemmel az üveg pultra támaszkodtam és vizslatni kezdtem az ékszereket. Nem akartam túl giccses láncot választani, inkább valami egyszerűt, de még is szépet. Két nyaklánc tetszett meg. Mind a kettő ezüstből készült, csak azt volt a különbség köztük, hogy az egyiken csillag medál fityegett, bele gravírozva egy B betű, a másikon pedig egy kör, benne egy K-val.
- Na, szerinted melyik legyen? - lépett mellém Karim, aki eddig mögöttem ácsorgott.
- Látod azt és azt? - böktem a két láncra, amit kinéztem.
Bólintott.
- Azt a kettőt kivenné nekünk? - kérte meg kedvesen a nőt.
- Természetesen.
Elhúzta az üveglapot, majd lassan kiemelte, és Karim kezébe adta. Ő jobban szemügyre vette őket, ahogy láttam, főleg a gravírozást figyelte.
- Mind a kettőt kérjük - mondta halál nyugodtan. - Bankkártyával fizetek. Te megvársz kint, amíg végzek ezzel? - fordult felém kedvesen.
- Persze - mosolyogtam rá.
Hátat fordítottam nekik és a tőlem telő leggyorsabb sebességgel hagytam el az üzletet, de közben nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy miért vette meg mind a két nyakláncot. Talán a másikat az édesanyjának szeretné adni, vagy talán egy másik testvérének. A szívem mélyén reménykedtem benne, hogy nem egy másik nőnek.
Tekintetem körbevittem a plázán, hiszen nagyon régen jártam már itt. Nyüzsögtek az emberek és most is, akik elmentek mellettem megbámultak, de már kezdtem megszokni, kevésbé éreztem magam frusztráltnak. Az üzletek nevein elidőzött a szemem. Visszagondoltam arra, hogy melyikben mit vásároltam. Hol vettem a parfümjeimet, a ruháimat, a cipőimet, hová mentem együtt a barátnőimmel. Azokkal, akik a baleset óta egyszer sem kerestek. Az ilyenekre nem illik a barát jelző.
- Itt vagyok - csukta be maga mögött az üzlet ajtaját Karim. - Azt elmondod, hogy miért ezt a kettőt választottad?
- Mert ebbe a kettő a K és a B volt gravírozva. Ha azt adod neki, amibe a B van vésve, akkor az jelentheti a Benzemát, de azt is, hogy testvér. Ha a másikat adod neki, akkor pedig jelentheti a Karimot, mert ugye tőled kapta - magyarázkodtam neki.
- Van itt ész - simított végig óvatosan a fejemen. - Megfordulnál a kijárat fele, mutatni szeretnék valami kibaszott szép dolgot.
Rögtön teljesítettem, amit kért, annyira hajtott az izgalom és a kíváncsiság. Nem szólt semmit, nem mutatott semmit, csak éreztem, hogy közelebb lépett hozzám, majd másodpercekkel később egy hűvös tárgyat a nyakam körül. A jobb kezemmel odanyúltam, hogy megnézzem mi az, és a hüvelykujjam a kör alakú medált tapintotta.
- Na, hogy tetszik? - vigyorgott rám pimaszul, mikor ismét felé fordultam.
Kezemet a nyaka köré fontam és magamhoz öleltem, szorosan.
- Köszönöm. - Csupán ennyit tudtam kinyögni.
Kissé elhúzódtam tőle, hogy egy gyors puszit adhassak az arcára.
- Remélem nem kezdesz el itt nekem bőgni - tolt el annyira magától, hogy belenézhessen a szemembe. - Nem tudok mit kezdeni a síró nőkkel.
Elnevettem magam komor arckifejezését látva, de a bal kezemet akaratlanul is a medálra csúsztattam. Ott lógott a nyakamban a nevének a kezdőbetűje, amiért cserébe én semmi mást nem tudtam adni, mint a szívemet.

10. Fejezet

Sziasztok!

Hát, a bűvös tizedik egy kisebb nagyobb kihagyás után érkezett és bevallom nagyon nehezen is állt össze, leginkább a fogalmazása. Anettel kismilliószor átolvastuk és ő többször is leült javítani, ha én átírtam valamit, amit nagyon köszönök neki itt is! Nélküle nem lennének ilyen csodálatosak a fejezetek! A blogon ez az eddigi leghosszabb fejezet és talán a legizgalmasabb is, de meghagyom nektek, hogy ezt eldöntsétek! 

Nagyon köszönöm az előző fejezethez azt a négy megjegyzést! Nagyon sokat lendítetek rajtam, mikor írtok néhány sort! Ismét bővültünk egy feliratkozóval, aki köszöntök kis csapatunkban. A megtekintés pedig már jóval átlépte a hatezret. Hihetetlenek vagytok, tényleg! Nem győzőm megköszönni. 

Hát nem maradt más, csak az, hogy jó olvasást kívánjak és remélem tetszeni fog! 

Csók, puszi

Bells Booth

Karim Benzema

 Álltam a konyhában, mint egy idióta és azon gondolkodtam csináljak-e szendvicset, ha már áthívtam Riát. De egyáltalán mi a faszt szeret, vagy mit eszik meg? Én nem tudtam róla semmit, ő pedig már lassan ismert, ez rohadtul idegesített. Már egy jó ideje szerettem volna megismerni, és a ma délután csak még jobban erre buzdított. A kis hülye azért is magát hibáztatta, mert én ilyen elcseszett vagyok. Az ilyen emberben nem igazán lehetne csalódni. 

- Eh, leszarom, koplalni fog - gondolkodtam hangosan. 

Ott hagytam a konyhát és kimentem a teraszra, ahol épp Herceg feküdt. Leültem mellé a kőre, majd óvatosan megpaskoltam a fejét. Előhúztam a telefonomat, amin megnéztem az időt. Tíz percem volt nyolc óráig, tehát még megnyitottam az Instagramot és végigpörgettem a képeket. A legtöbb leginkább arról készült, hogy a fiúk éppen edzenek a BL döntőre. Persze a drága Neuer elvette a lehetőséget, hogy én is szerepeljek! Remélem az EB-n találkozunk és akkor garantáltan el fogom törni az ujjait, annak a hülye pöcsnek! 

Idegesen zártam le a telefont, majd óvatosan csúsztattam vissza a zsebembe. Felpillantottam és megláttam a felém közeledő, barna hajú gyönyörűséget. Vékony, formás lábát most is egy melegítőnadrág takarta el, felső testére egy hosszú ujjú testhez tapadó pólót húzott fel, ami tökéletesen kiemelte formás mellét. 

Vajon elférne a tenyeremben, vagy annál egy kicsit nagyobb lehet? 

Egy perverz vigyorra húztam a szám, amit ha akartam sem tudtam volna eltakarni. 

- Szia - köszönt, mikor odaért a teraszra felvezető lépcsőhöz. 

- Helló. Menni fog? - kérdeztem meg tőle, hogy ne tűnjek bunkónak. 

- Persze, három lépcsőfok nem akadály. 

Bassza meg! Az én szobám meg az emeleten van. Megint csak egy idióta voltam, jár a vállveregetés! 

Figyeltem a mozgását, ahogy megmássza a lépcsőfokokat. Rutinosnak tűnt, mégis mire felért, kipirult az arca. Vajon egy csók után is így nézhet ki? 

- Mennyi időt kell végigszenvednem? - nézett rám kérdőn. 

- Mi az, hogy szenvedni? Kérlek szépen, életem, nem láttam ennél jobb filmet - húztam fel a szemöldököm. 

- A filmkritikák alapján nem az én stílusom - vonta meg a vállát. 

Utánanézett? Igazi felkészült!

- Akkor mi a te stílusod? A nyálas Di Caprio filmek? 

Óvatosan rám mosolygott, mire homlokon csaptam magam. 

- Ne bassz már! Nem mondhatod komolyan! - Az állam már szinte a terasz kövét súrolta. 

Felnevetett a reakciómon. 

- Bocs, de mindig is furcsa volt a stílusom. 

- Azt ne mond, hogy nyomógombos telefonod van! 

- Telefonom sincs - húzta el a száját. 

- Bazd meg, te tele vagy meglepetéssel - álltam fel a földről. 

- Hát ez van. 

- Na, gyere - nyitottam ki előtte az ajtót, és tartottam egészen addig, míg be nem ment. 

- Nem zavar? - bukott ki belőle. 

- He?

- Hát ez az egész - mutatott végig magán. 

- Nem, és ha még egyszer megkérdezed, biztos isten, hogy picsán rúglak! 

Nevetve haladt előre, én pedig felvettem az ő tempóját, és mellette mentem. 

Kibaszottul megdöbbentem, mert tényleg igazat mondtam neki. Leszartam azt, hogy megégett, meg azt is, hogy ilyen furcsa a stílusa. Ez tette őt mássá, különlegessé, azokhoz a lányokhoz képest, akiket eddig megdugtam. 

- Karim - szeppent meg az emeletre vezető lépcső láttán. - Ez eltarthat egy darabig - sóhajtotta lemondóan.

Egyik kezemet a hátára csúsztattam, a másikat a térde alá és felemeltem. Bal kezével rögtön a nyakamba kapaszkodott, a jobbal pedig a botját szorította. 

- Tegyél le! Igaz, hogy lassan, de egyedül is megy.

- Ne parázz már, majd fent leteszlek. 

Szinte meg sem éreztem, hogy a kezemben tartottam. Most látszik meg igazán a kondizás eredménye. 

Nem siettem, kíváncsi voltam, hogyan reagál a közelségemre. Rám se nézett, csak maga elé meredt, de az arca így is vörös volt. 

Rohadt aranyosnak találtam így! 

- Felértünk, most már letehetsz! - szólalt meg a lépcső tetejénél. 

- A szobám ide már nem távolság, és különben is, élvezet nézni a rák vörös fejed - vigyorogtam rá. 

Dühösen nézett vissza, majd a fejét a mellkasomba fúrta. Kibaszott erős késztetés tört rám, hogy megpusziljam, de nem tettem. Nem akartam lerohanni, ráadásul nem több, mint egy egyszerű barát. 

A könyökömmel kinyitottam a szobaajtót, és mikor bementünk rajta, a lábammal bevágtam.

- Na, vége a taxizásnak. 

- Köszönöm - állt meg egy helyben a földet figyelve. 

- Mit is?

- Jaj, tudod te! 

- Nem, még elképzelésem sincs - dobtam le magam az ágyra. 

- Hát, hogy felhoztál - motyogta. 

- Ez a mai nap egyik plusz szolgáltatása volt - vontam vállat egy vigyorral a képemen.

- Lesz több is? - kapta fel a fejét hirtelen. 

- Akár. Na, gyere már ide, ne ott ácsorogj! - szóltam rá, a tőlem telhető legkedvesebben. 

A laptopon megkerestem a letöltött filmet egy mappában, miközben azt éreztem, hogy besüppedt mellettem az ágy. Ránéztem és láttam, hogy elterült az ágyamon. 

- Mehet? 

- Mehet - biccentett a fejével. 

Az egérpaddal elindítottam a filmet. Olyan kibaszott sokszor láttam már, hogy tudtam a szereplők szövegét is, de most rohadtul nem kötött le. Amikor csak tehettem oldalra pillantottam, és a mellettem fekvő lányt figyeltem. Nézte a filmet, nem vágott pofákat, nem nézett másfele. A durvább részeknél összerezzent, a poénokon elmosolyodott. 

- A filmet nézd, ne engem bámulj - szólt rám a film tizenhetedik percében. 

- Kikérem magamnak, én nem is bámultalak! 

- Aha persze. Na, azt nézzed - bokszolt bele a vállamba mosolyogva. 

- Ahogy a Lady kívánja! 

***

- Na, vélemény? - nyomtam rá a spacere. 

- Nem volt rossz, de még egyszer inkább ne nézzük meg - jelentette ki határozottan. 

Megdörzsölte a szemét. Mi a szar? Talán álmos? 

- Nem vagy kajás? Mert én tudnék enni valamit. - Nem akartam még, hogy haza menjen.

- Hát menj le a konyhába, és keress valamit a hűtőben - nézett rám azzal a tipikus "ilyen hülye vagy, hogy még ezt se éred fel ésszel" tekintettel.

- Kell a fasznak felvágott! Pizza vagy gyros. Na, azzal jól lehet lakni! 

- Akkor rendelj.

- Miért te nem vagy éhes? 

- Tudnék enni - vonta meg a vállát. 

- Oké, akkor pattanj. Tudok egy nagyon fasza gyrosost a külvárosban - kapcsoltam ki a laptopot. 

- Biztos nem akarunk rendelni? - szívta be alsó ajkát idegesen. 

- Lófaszt! Mozduljunk már ki! Fogadjunk, te se hagyod el a házatokat. 

- De igen! Mikor elmegyek a kórházba - csattant fel dacosan. 

- Na, igen. Az aztán tényleg távolság - mormogtam. - Be vagy gyepesedve! 

- Tessék? - fújt dühösen. 

- Hallottad - mosolyodtam el, miközben felálltam az ágyról. 

Nézzük milyen vagy, igazán dühösen, kis csillag! 

- Nem vagyok köteles ezt hallgatni! - állt fel az ágyról. 

- Ez az, fuss el. Az biztos segíteni fog! 

- Te csak ne beszélj elfutásról nekem! - villantotta rám dühös tekintetét. - Te menekülsz az italba! 

Szarul estek a szavai, de igaza volt. 

- De én legalább kimozdulok, és nem csak a kórházig furikáztatom magam! 

- Ennyi, amivel érvelni tudsz? - rázta a fejét dühösen. - Jobb vagy te ennél! 

- Hű, kösz ezt a kibaszott nagy bizalmat, de ne terelj! Komolyan mondom, menjünk. 

- És ha azt mondom, hogy nem? - szűkítette össze a szemét.

- Akkor bepakollak a kocsiba - vontam meg a vállam. 

- Oh, igen? - vigyorodott el. 

- De még mennyire! 

- Akkor sok sikert! - kapaszkodott meg mindkét kezével az ágytámlában. 

Szexi volt, ahogyan ott feküdt, de nem törődtem a látvánnyal. Többször is emlékeztetnem kellett magamat, hogy ő nem az a lány, akivel egy éjszakát eltölthetek. Ráugrottam az ágyra, majd fölé másztam, mintha csak szexelni akarnék vele. 

- Ellenállsz? - simítottam hátra egy arcába lógó tincset. 

- Mindhalálig - suttogta zavartan. 

Végigsimítottam a nyakán, a vállán és a karján. Lassú, érzéki mozdulatok voltak, már csak arra vágytam, hogy megcsókolhassam. Végighúztam az ujjaimat az oldalán mire fojtott vigyor jelent meg az arcán. 

Meg vagy, kis csillag! 

- Mit akarsz ezzel elérni? 

- Majd meglátod - mondtam lazán, és csikizni kezdtem az oldalát. 

Kirobbant belőle a nevetés, édes hangon kacagott. Kezével elengedte az ágytámlát, és engem próbált lelökni magáról, de semmi esélye nem volt. 

- Elég - lihegte. - Elmegyek veled, csak fejezd be. 

- Tessék? - Olyan közel hajoltam hozzá, hogy az orrunk majdnem összeért. 

Az arca hirtelen vált vörössé, a szeme zavartan vizslatott engem. 

Óvatosan végighúztam az ujjamat az arccsontján, miközben vártam, hogy válaszoljon. 

- Elmegyek veled - suttogta ismét. 

Megpusziltam, mire teljesen lefagyott.

- Megtisztel vele, madame - másztam le róla. 

Felemeltem az ágyról, hogy levigyem a földszintre. 

Karomban tartottam, közben pedig azon gondolkodtam, hogy könnyebb, mint a súlyzóim, amivel edzeni szoktam. Dobálgathatnám órákig, mire azt a rohadt fájdalmas zsibbadást érezném a vállamban. 

A lépcső alján letettem. 

- Karim - suttogta előttem állva. - Én... Semmi. 

- Mit szeretnél? - emeltem fel lassan az állát, hogy mélyen a szemébe nézzek.

Habozott, de a szemkontaktusunkat nem szakította meg.

- Nem ismerem itt ki magam. Merre kell mennem? - láttam rajta, hogy nem ezt akarta kérdezni, de ráhagytam a dolgot. Ez ráér később is! 

- Arra van a bejárati ajtó - böktem a gardrób melletti folyosóra. - Ott várj meg, fent hagytam a pénztárcámat. 

Visszarohantam a szobába, a pénztárcámat zsebre dugtam. Mielőtt elhagytam volna az emeletet, benyitottam a szüleim szobájába, és lazán közöltem velük, hogy elviszem a kocsit. Nem érdekelt a reakciójuk, mentem lefelé. Szerencsére a bokámnak jót tett az a hülye gyógytorna, még ha én legszívesebben abbahagytam volna az egész faszságot. Tűröm, hogy dirigáljon nekem a dokinő, de csakis azért, hogy az EB-n ott legyek. 

- Azt hittem, megszöktél - szólalt meg rögtön Ria, mikor meglátott. 

- Nem az a típus vagyok - húztam fel a cipőt a lábamra. 

- Kár - motyogta halkan.

- Mehetünk? 

- Talán - nyitotta ki az ajtót. 

Én gyorsan bevágódtam az autóba, és egy gombnyomással kinyitottam a kaput. Neki kicsit nehezebben ment a beülés, de nem zavart, megvártam, nem siettettem. 

- Na, azt hiszem indulhatunk - csukta be az ajtót. 

Beindítottam a kocsit, majd elindultunk. 

De ja vu érzés tört rám. Ugyanolyan hangulat uralkodott, mint mikor először fuvaroztam a seggét. 

- Megint lenyomsz egy hisztit? - Nem bírtam ki szó nélkül. Én és a kibaszott nagy szám! 

- Nem - bámult kifelé az ablakon. 

- Na, és mi akadályoz meg? 

- Az, hogy már jobban bízom benned, mint akkor. 

- Klassz - biccentettem. 

Most betartottam a közlekedési szabályokat, mert ő velem volt, feleltem az életéért. 

- Az előbb a lépcsőnél nem mondtad el, hogy mit szeretnél kérdezni - váltottam sebességet. 

- De igen - vágta rá. 

- Hazudsz - szóltam rá gyengéden. 

- Nem. 

- Oké, játsszuk azt, hogy én tízszer megkérdezem és te tízszer rávágod nem. Most pedig mond el mire voltál kíváncsi. 

- Ah, jól van - mondta megadóan. - Mikor utazol el? 

- Jövőhéten vasárnap. 

- Olyan hamar? - húzta el a száját. - De hát az EB csak június 10.-én kezdődik!

- Igen, de a barátságos meccseken ott kell lennem! 

- De hát ilyen lábbal nem tudsz játszani - vitatkozott. 

- Ria, nem akarok elmenni, de muszáj. Erről nem én döntök! 

- Értem - bámult kifelé a szélvédőn. 

- Egyébként majd kéne a segítséged - tereltem a témát. 

- Miben? - bámult rám hitetlenül. 

- A húgomnak születésnapja lesz. Eddig mindig pénzt kapott, de most szeretnék valamit venni neki. Nem jönnél el velem? Te jobban értesz ezekhez a csajos dolgokhoz. 

- Rendben - bólintott rá. 

- Kösz. 

- Igazán nincs mit. Dicsértem már a vezetési stílusod? 

- Nem - vigyorodott el. - De hallgatom a véleményedet. Zseniális? Utánozhatatlan?

- És én még azt hittem, hogy szerény vagy. A véleményem érdekel? 

Bólintottam. 

- Néha kicsit furán váltasz sebességet. Túlpörgeted a motort. Látszik, hogy nem a te autód, mert néha a sebességet se találod benne - magyarázta hevesen. 

- Nem arról volt szó, hogy dicsérsz? 

- Na jó. Ha egy kis vállveregetésre vársz tessék. Ügyesen vezetsz, bár nem vagy Lewis Hamilton szinten - forgatta meg a szemét. 

- Oh, megélem én azt, hogy ha megdicsérsz is, akkor közben nem szólsz be? 

- Egyszer biztos - vonta meg a vállát.

Lefordultam a főútról egy kis utcába, a kajálda utcájába. Végighajtottam a betonos úton, majd jobbra indexeltem, hogy leparkoljak.

- Na, megérkeztünk - állítottam le a járművet. - Menjünk. 

- Nem hoznád ide ki nekem? - markolta meg szorosan a karfát. 

- Nem. Mi a baj? - simítottam végig felkarján. 

Megrázta a fejét, a szemében könnyek gyülekeztek. 

- Ria - ejtettem ki finom, könnyedén a nevét. - Nekem elmondhatod. 

Felém fordította a fejét. 

- Tömegiszonyom van a baleset óta. Félek, hogy elítélnek, azért, ahogy kinézek. - Itt gördült ki az első könnycsepp a szeméből, amit én a hüvelykujjammal letöröltem. 

Istenem, de puha a bőre! 

- Az neked nem elég, ha én elfogadlak? 

- Egy kicsit könnyebbé teszi a dolgot - harapott az alsó ajkába. 

Oh, a kurva életbe is, ez rohadt jól áll neki! 

- Na, akkor meg? - mosolyogtam rá biztatóan. - Beverem mindenkinek a pofáját, aki egy rossz szót is szól hozzád. Így jó? 

A szája sarka megrándult, majd egy kis idő múlva elmosolyodott. 

- Na, akkor bejössz? 

-  Próbáljuk meg - suttogta alig hallhatóan. 

Kiszálltam, majd az anyósülés felőli oldalra mentem. Ria már kikászálódott, és lehajtott fejjel csukta be a kocsiajtót. Olyan rohadtul elveszettnek tűnt, és látszott rajta, hogy mennyire félt. A kezéért nyúltam és összekulcsoltam az ujjainkat. Erőt akartam bele önteni, ráadásul élveztem a helyzetet is. 

- Ezt most miért? - bámulta a kezünket. 

- Ezt gondoltam jónak - vontam meg a vállam. 

- Nem félsz, hogy a címlapra kerülünk? 

- Anyám, ne parázz már ennyit! Nem hinném, hogy pont itt a szegény negyedben találkozunk eggyel. 

Elindultunk a sarki épület felé. A vakolat már lekopott a falakról, látszottak a téglák. Biciklik voltak a falhoz támasztva, a parkolóban autók álltak. A gyomrom már korgott, kibaszott éhes voltam. Ahogy közeledtünk az épület felé, annál idegesebb volt. Az ajtó előtt habozott egy pillanatig, aztán lenyomta a kilincset. 

Beléptünk az amerikai stílusú kajáldába. Már-már azt merem mondani, hogy hiányzott ez a légkör, ami a kajáldában uralkodott el, de azért sok minden változott. A pult fölötti falon eddig nem volt ott az az amerikai zászló, ráadásul a fém asztalok száma is bővült. A falak színe fehér helyett, sárga lett. Elricke nyilván felérte ésszel, hogy a változásnak már ideje volt, ezért képeket is tett ki a falra Amerika híresebb épületeiről, városairól. 

- Keress helyet, én kérek kaját - engedtem el a kezét végül. 

A pulthoz léptem, ahol egy idős ember vette fel a rendeléseket. 

- Benzema - vigyorodott el. 

- Elricke - biccentettem. 

- Rég láttalak erre. Assz'em négy éve. Meg is látszik rajtad.

-  Hát te sem fiatalodtál. Két gyros tálat kérnék és két kólát, de aztán a legfinomabb legyen a kajánk! 

- Vettem - firkantott a lapra valamit.  - Ki ez a lány, akivel jöttél? Újabb hódítás lesz vagy barátnőjelölt? 

- Talán az egyik, talán a másik - fordítottam neki hátat. 

Barátnőjelölt? Soha nem gondoltam így rá, de talán nem is akkora hülyeség. Gyönyörű az arca és imádni való a személyisége. 

Eh, tele ülteti a fejem faszságokkal Elricke! 

- Na, még élsz? - vágódtam le a Dariával szemben lévő székre. 

- Alig-alig. 

- És hogy tetszik a hely? 

- Sokkal jobb, mint a puccos éttermek. Olyan hangulatos - mosolyodott el. 

- Pedig már éppen azon gondolkodtam, hogy elviszlek a legjobb étterembe Lyonban. 

- Eszedbe ne jusson! - nyúlt át az asztalon, hogy belebokszoljon a vállamba. 

- Oké, akkor hova akarsz holnap menni? 

- Sehova! 

- Na, de madame! - szóltam rá komolyan. - Nem jobb, hogy kicsit ott hagytad azt a szar szobát? 

- Jó, de nem akarok rendszert csinálni belőle. 

- Azért, mert szerinted elítélnek? Hát, kibaszottul nem így van! Senki meg sem bámult. Az emberek elfogadóak, fogd már fel! - Nem kiabáltam, de megemeltem vele szemben a hangom. 

- Hagyjuk. Úgy sem értenéd - nézett el másfelé. 

- Pont, hogy talán én értem a legjobban! 

- Áh, igen? Hol vannak az égési sebeid? - sziszegte. 

- Attól, hogy nem vagyok olyan, mint te, az rohadtul nem azt jelenti, hogy nem bámulnak meg. Híres focista vagyok, bazd meg - morogtam idegesen. 

- Na, fiatalok itt a kaja - tette le először Ria elé, majd elém a tányért Elricke. - Jó étvágyat, srácok - biccentett. 

- Kösz, haver - mondtam neki automatikusan. 

Daria is mormogott egy köszönömöt, mielőtt még elment volna Elricke. 

Fogtam a villát és a kést, majd zabálni kezdtem. 

Megint kezdi a fafejűséget! Ah, ebből még hatalmas vita lesz, ha nem engedek, a kurva életbe is!

- Bocsáss meg - mondta ő mielőtt én megszólalhattam volna. - Igazad van, csak olyan félelmetes ez nekem. Egyszerűen csak vissza szeretném kapni a régi életemet. 

Nem beszélt hangosan, mégis minden szavát tisztán értettem. Kezemet az övéhez csúsztattam és megfogtam. 

- Semmi baj, de azt értsd már meg, hogy én soha nem vinnélek olyan helyre, ahol basztatnának! 

- Köszönöm - emelte rám csillogó tekintetét. 

Nem, nem szeretem. De határozottan tetszik, és rohadt igaza volt Elrickének, barátnőjelöltnek is nevezhetem lassan.

9. Fejezet

Sziasztok!

Vasárnapra ígértem a részt és meg is hoztam. Talán ez az egyik kedvenc részem, imádtam írni, bár az elejével voltak kisebb problémáim, de a vége nekem személy szerint nagyon tetszik! 

A nyolcadik fejezethez két megjegyzést kaptam, amit nagyon szépen köszönök. Továbbra is 26-an vagyunk, bár van egy új tagunk, akit szeretettel köszöntök itt. A megtekintések száma elérte az 5500 feletti számot, aminek nagyon nagyon örültem, de tényleg! 

Remélem ehhez a részhez is kapok majd véleményeket, jöhet hideg meleg! 

Jó olvasást és remélem tetszeni fog! 

Csók, puszi

Bells Booth

Daria Davon

Szia!

Könnyebb volt leírnod, mint a szemembe mondanod? Rendben, megtetted és köszönöm. Kibaszott jó érzés, hogy megtudhattam ezt tőled. Azt hiszem kvittek vagyunk. Rohadt szar az élet, mi? Hirtelen minden baszott jó, aztán meg mindent elveszítünk. Most jó pár dolgot a szemedbe mondanék, de leírni nem fogom. Remélem képes leszel most már szemtől szembe is beszélni, mert annyit kellene írnom, hogy tőből leszakadna a kezem, pofázni egyszerűbb. Mivel túlzottan nem akarom megerőltetni magam ezért csak a kérdéseidre firkantok valamit. Remélem holnap este nyolckor ráérsz, mert akkor reagálnék a többire. 

1. Egyértelműen Los Angeles szépsége fogott meg. 

2. Bayern Müchen.

3. Fekete. 

4. Minion és a vajas piskótatekercs.
5. Whisky és a tequila. Kibaszott gyorsan kiütik az embert. 
6. Kevesebb, mint két hét múlva már lelécelek. 
Nos, rohadtul remélem holnap este nyolc órakor találkozunk a kapunál!  
Karim B. 

Kezemben gyűrögettem a papírt, és még mindig képtelen voltam elhinni. Tegnap este is elolvastam, ahogy ma reggel is.
Annyira hihetetlen! Találkozni akar velem! 
Az ajkam lassan széles mosolyra húzódott, miközben felpattantam az íróasztal elől.
Sütök neki piskótát!, határoztam el magamban. Meg akartam lepni, és valami kedves, leginkább baráti gesztust mutatni felé.
A botomra támaszkodtam és egyenesen a konyhába mentem. Lassan haladtam mint mindig, és sajnos volt időm találkozni a nagynénémmel is. Köszönt, ahogy én is, de több kommunikációt nem óhajtottam vele lebonyolítani. Utáltam mikor itt voltak, szinte éveknek éreztem azt a néhány napot, és minden nap, minden percében azt kívántam, bárcsak mennének már el!
Mikor odaértem a konyhába, megtámaszkodtam a konyhapulton és sóhajtottam egyet.
Hogy is van az a piskóta recept? 
Megvakartam a fejem és a tűzhely melletti szekrénysorhoz léptem, aminek egyik fiókjából előhúztam nagymamám egyetlen receptes könyvét. Fellapoztam a tartalomjegyzéknél, ahol az ujjammal megkerestem a piskóta szót, majd mikor megtaláltam az oldalszámot, ott kinyitottam. Szememet végigfuttattam a hozzávalókon és az elkészítésen. Mosolyogva letettem a pultra a könyvet és magamban konstatáltam, hogy könnyebb elkészíteni, mint emlékeztem. Összekevertem az alapanyagokat úgy, ahogy a szakácskönyvben le volt írva, majd elővettem egy tepsit és beleöntöttem a masszát.
- Mit csinálsz, drágám? - lépett be a konyhába a nagyapám.
- Gondoltam, sütők egy kis süteményt - fordultam vele szembe, kezemben a műanyag mosatlan tállal.
Láttam, hogy az arcán elégedett mosoly terül el, szemében, mintha büszkeség csillant volna.
- Remek ötlet. Esetleg segíthetek valamiben?
- Meggyújtanád légy szíves a sütőt? - sütöttem le a szemem hirtelen.
Még mindig féltem a tűztől, ha lehetett messzire elkerültem mindent, aminek köze volt hozzá. Nagyon reméltem, hogy ez idővel meg fog változni.
- Persze, máris - tette le a kezéből az újságot.
Tekintetem a napilapra siklott, aminek a címlapján Karim feszített, egy számomra idegen nővel az oldalán. A mellkasom sajogni kezdett, és hitetlenül meredtem a fényképre. Fájt látnom, habár semmi közöm nem volt Karimhoz. Csalódtam benne, de leginkább magamban. Az akartam lenni, mint ő nekem, egy vidámságot okozó személy, aki kirángathatja őt ebből az életmódból. A torkom összeszorult, sűrűn kellett pislognom, hogy ne sírjam el magam.
- Kész van - simított végig a kezemen a nagyapám.
- Kö... Köszönöm - dadogtam és nyeltem egy nagyot.
- Remélem majd meg is kóstolhatjuk.
- Természetesen - fordítottam neki hátat, hogy a tepsit betegyem a sütőbe.
Hallottam távolodó lépteinek hangját, mire felegyenesedtem, hogy megcsináljam a tölteléket, de meg kellett kapaszkodnom a pultba. Mélyeket lélegeztem, és egyszerűen nem értettem miért történik ez velem. Nem voltunk együtt Karimmal, mégis legalább annyira rosszul esett. El akartam engedni ezt az érzést, de nem ment. A keserűség végig bennem volt, míg megcsináltam a tölteléket, és még akkor is, mikor vártam, hogy kész legyen a piskóta.
Tévedtem volna vele kapcsolatban? Talán mégsem bízhatok meg benne. Össze voltam zavarodva és féltem. Rettegtem attól, hogy ő is át fog vágni, kihasznál, majd egyszerűen eldob. Azt már nem bírnám ki.
Arcomat a tenyerembe temettem és lehunytam a szememet.
Nem fogok elmenni este. Nem szabad ilyen emberekhez közel kerülnöm, egyszerűen nem. Ez a sütemény lesz a búcsúm tőle!
Összeszorítottam a fogamat, és szusszantottam egyet. Felpillantottam a fali órára, ami pontosan kilenc óra harmincöt percet mutatott. Felpattantam eddigi helyemről és a sütő felé igyekeztem, hogy egy ruhával kivegyem a tepsit. Egy szabad felületre tettem a forró fémet, majd előkerestem egy kést, amivel körbevágtam a tészta szélét, hogy egy rongyra ki tudjam tenni. Kettévágtam és megtöltöttem, legvégül pedig felszeleteltem. Elővettem egy műanyag jégkrémes dobozt, amibe belepakoltam jó néhány darab vajas piskótát.
- Kész van a süti, meg lehet kóstolni - szóltam be a nappaliban tévéző családomnak.
A válaszuk nem érdekelt, ismét eljutottam arra a pontra, hogy semmi nem izgatott. Haladtam előre, egyetlen célom volt, még pedig, hogy ezt a süteményt átvigyem a szomszédba. A szobámban viszont megálltam még egy kicsit, hogy egy kis papírfecnire odafirkantsak egy szót: sajnálom. Ráraktam a piskóták tetejére és úgy éreztem, hogy ez a lezárása annak a barátságszerű kapcsolatnak, ami köztünk volt.
A jól betanult ritmus alapján lépkedtem: jobb láb, bot, bal láb. Ki nem állhattam ezt az életet, egyszerűen már nem tudtam tovább elviselni. Nem voltam képes belenézni a tükörbe és látni a testem, látni azt, hogy mivé lettem. Ha legalább elfelejthettem volna az eddigi életem. Akkor talán nem fájna ennyire.
A tőlem telhető leggyorsabban átvittem a piskótát, majd visszasiettem a szobámba, de még ez is tovább tartott, mint tíz perc. Az éjjeli szekrény fiókjából elővettem a naplómat és írni kezdtem. 

Május 19. 

10:01

Elvesztettem minden hitemet, végérvényesen ellöktem magamtól mindenkit és ezt így érzem helyesnek. Nem vagyok képes felállni, hogy is hihettem, hogy menni fog? A balesetben elvesztettem mindenem. A családom, önmagam, a kinézetem, az élni akarásomat. Nem küzdök tovább, öngyilkos leszek. Két dolog van, ami között választani szeretnék: vagy gyógyszert veszek be, vagy pedig elutazom Svájcba a Dignitasba. Ehhez a döntésemhez Karimnak nincs köze, mondhatni ő volt az utolsó csepp a pohárban. Nem segít, ha sírok, ha nevetek, ha üvöltök. Egyszerűen már nem látok más kiutat. Dignitas vagy gyógyszer? Már csak ez a kérdés maradt. 

A fekete kis könyvet nyitva hagytam az ágyon és a laptopért nyúltam, amit tegnap este letettem a földre. Benyomtam az indító gombot, majd türelmesen kivártam azt az egy két percet, amíg betöltött a kezdőlap. Azonnal megnyitottam a böngészőt, ahová bepötyögtem a Dignitas szót. Jó néhány cikket dobott ki a kereső, amiket tegnap este nem volt erőm elolvasni, de most késznek éreztem rá magam. Szinte mindent átböngésztem figyelmesen, és még néhány videót is találtam róla. Tetszett amit láttam, minden, amit elolvastam, de főleg az, hogy ezen a helyen legális az öngyilkosság és még segítenek is benne. Ha megiszom a mérget fájdalommentesen örök álomba merülök. Stílusos halál, bár a feltételek elég körülményesek és a pénz sem kevés, de az örökségemből ki tudnám fizetni. 

10:20 

Döntöttem, megteszem. Már csak a megfelelő szöveget kell kitalálnom, amivel tálalom a családomnak, még is félek egy kicsit. Talán a gyógyszerekkel még is jobban járnék, kevesebb macera van velük. Végképp nem tudom, hogy mit tegyek, de egy dologban biztos vagyok: a mostani állapotomon változtatnom kell és a legjobb megoldás ezek közül valamelyik lesz. Remélem. 

A szüleim nem lennének rám büszkék, de ők nem élték át azt, amit én. Nekik gyors haláluk volt, és nem szenvedtek a következményektől. 

Egy sóhaj kíséretében bezártam az oldalt, egyszerűen egy kicsit ki akartam kapcsolni, ezért kerestem valami filmet. Most leginkább mesékben gondolkodtam és abban a témában csak egy jutott eszembe: a Szilaj.

***

A filmnek szinte már majdnem vége volt és könnyes szemmel meredtem a képernyőre, mikor kopogást hallottam. Pislogtam néhányat, majd a terasz ajtaja felé néztem. A küszöbön Karim állt. Meglepődtem, a szívem hevesebben kezdett verni, de nem törődtem vele, hanem intettem neki, hogy bejöhet. 

- Szia! - csukta be maga után az ajtót. 

- Szia! - mondtam, majd megállítottam a mesét. - Mi szél hozott erre? 

- Meg akartam köszönni a süteményt. Valahogy rohadtul nem gondoltam volna, hogy sütni fogsz nekem. - Miközben beszélt, az arcát fürkésztem. Másnapos volt, tisztán látszott rajta. - Plusz, mi ez a sajnálom duma? 

- Hát, azt sajnálom, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy elmond nekem a problémádat, helyette másnál keresed a boldogságot. - Lesütöttem a szememet. 

- Mi van? - csattant fel. 

- Láttam a címlapon a képet - motyogtam halkan. 

- És te az alapján ítélsz? Hah, kurvára másnak hittelek! - Szavai hallatán dacosan rápillantottam. 

- Délután láttál. Bejöhettél volna elmondani, hogy mi a baj!

- Miattad mentem oda, a kurva életbe is! - kiáltott rám ingerülten. 

Egy szó visszhangzott a fejemben: miattad. Ezt is elrontottam, mint minden mást. Már nem csak magamat teszem tönkre, hanem a körülöttem élőket is! 

- Mi folyik itt? - nyitott be a nagyapám. - Maga mit keres itt? - mutatott Karimra. Úgy méregette, mint egy darab húst. 

Karim éppen szólásra nyitotta a száját, de megelőztem. 

- Hagyd, én hívtam át. Magunkra hagynál, kérlek? 

- Ha bármi van, kiálts! - A hangja szigorú volt és ellentmondást nem tűrő. Bólintottam, majd figyeltem, ahogy elhagyja a szobámat. 

- Talán mégsem kellene barátkoznunk - néztem most már Karim mogyoróbarna szemébe. 

Taszítsd el magadtól jó messze! 

- He? Szórakozol? A leveleidben bizalomról papoltál, mi változott, áruld már el? - tárta szét hitetlenül a karját. 

- Tudod, mi változott? Én! Megégtem, érted? Elvesztettem mindenem és nincs szükségem arra, hogy átvágjon még egy pasi is. Elég szarul érzem így is magam! - emeltem meg a hangom, mire elmosolyodott.  

- Ki beszélt itt átvágásról? Most az a bajod, hogy lefeküdtem egy csajjal? Elmondjam neked, miért tettem? - szűkítette össze a szemét. 

Bólintottam. 

- Felbaszott, hogy tegnap elfordultál, mikor megláttalak. Már akkor köszönni akartam neked és beszélni veled, de te elfordultál! 

- Tudod miért? Mert már majdnem bőgtem! Összekaptam a nagymamámmal, felhozta a balesetet és apámat. Azt mondta, ha apám jobb sofőr lett volna, akkor soha nem történik az, ami! - A kezem ökölbe szorult. - Nem akartam, hogy sírni láss, de ha így haladsz el fogod érni! 

- Nem tudtam - mormogta az orra alatt. 

Egyik kezét a kék farmerjának a zsebébe  dugta, a másikban pedig még mindig a jégkrémes dobozt szorongatta. 

- Igen - nevettem fel gúnyosan. - A pasik egyik leggyakrabban használt kifejezése: nem tudtam. A másik pedig a sajnálom. Őszintén változtatott volna valamin, ha tudod? 

- Talán - vonta meg a vállát. - De most komolyan azon veszekszünk, hogy miért dugtam meg egy csajt? 

- Látod - sóhajtottam. Megrázta a fejét és leült az ágy szélére. - Megkóstoltad már? - böktem a piskótára. 

- Nem, gondoltam, előtted kóstolom meg, hogy elmondhassam, ízlett-e - vigyorgott rám. 

- És mit szólnál ahhoz, ha mindig akkor haraphatnál bele, ha válaszoltál egy kérdésemre? - emeltem meg a fejem kihívóan. 

Idióta vagyok. El kellene löknöm nem megismernem! 

 - Haladunk. Már szemtől szemben is mersz tőlem kérdezni. 

- Nagyon vicces vagy - böktem meg a combját a lábammal. 

- Na, haladjunk, túl jól néz ki - szólt rám. 

- Nem fogsz idehányni ugye? 

- Miért, talán zöldül a fejem? - húzta össze szemöldökét.

Elnevettem magam. Kész, ez teljes őrült! 

- Egyébként azon már túl vagyok - harapott bele a piskótába. 

Figyeltem, ahogy rágta a süteményt, majd lenyelte. Gyomrom görcsbe rándult annyira izgultam, hogy mi lesz a reakciója.

- Te, én ezt nem sokszor mondom kajára, de ez valami kibaszott jó! 

Elégedett mosoly terült szét az arcomon. 

- Köszönöm. 

- Következő kérdés? 

- Mi a kedvenc színed? 

- Hát ha eddig nem volt nyilvánvaló, akkor a fekete - rántotta meg lazán a pólóját, ami szintén fekete volt. 

Beleharapott a süteménybe, de szemével engem figyelt. 

- Kedvenc autómárkád? 

- Honnan az istenből jutnak ilyenek az eszedbe? - nevette el magát. 

- Nem tudom - fókuszáltam a laptop kijelzőjére. 

Bezártam az internetet és kikapcsoltam a gépet. 

- Audi - mondta és befalta az első szeletet, de a következőt már a kezébe is vette.  

- Kedvenc film? 

- Jaj, kis csillag, ne tegyél fel ilyen fogós kérdéseket! 

- Mi fogós ezen? - tettem le magam mellé a számítógépet. 

Akkor pillantottam meg a nyitott naplómat, pont mögötte. 

Francba, francba, francba! 

- Mit tudom én, nem tartom ennyire számon! De ha mondani kellene valamit, akkor Mission Impossible. 

- Hogy mi? - Óvatosan araszoltam hozzá közelebb, mert így nem értem el a kis könyvet. 

- Nem láttad? - motyogta teli szájjal, a szeme elkerekedett. 

Megráztam a fejem, kezemmel pedig már éppen hogy elértem a naplót, amit gyorsan összecsuktam, de persze ez sem kerülte el a figyelmét. 

- Az mi a szar? - nyúlt volna érte, de én gyorsan a hátam mögé tettem. 

- Semmi, ugyan mi lenne? Egy egyszerű fekete könyv. 

- És nem akarod megmutatni, mi? - harapott egy újabbat a sütibe. 

- Hát nem. 

- Klassz, akkor tuti a naplód, bár nem gondoltam, hogy ilyet vezetsz - vakarta meg a fejét. 

- Talán problémád van vele? 

- Egy kibaszott szóval nem mondtam, hogy bajom lenne vele. Egyébként akkor azt a filmet be kell pótolnunk. Mondjuk ma este ráérsz? 

- Szerinted mi dolgom lenne? - nevettem fel erőltetetten. 

- Mit tudom én, a biztonság kedvéért megkérdeztem - tömte szájába az utolsó falatot. - Akkor ma este nyolckor találkozunk a teraszunkon. 

- Nem úgy volt, hogy a kapunál? 

- Változott a terv - állt fel és indult kifelé. 

- Hé - szóltam utána, mire megfordult. - Itt hagytál egy szeletet. 

- Direkt. Gondolom nem kóstoltad meg eddig. Most már rohadtul itt az ideje - vigyorodott el mindentudóan, majd elhagyta a szobát.

Félelmetes! Honnan a francból tudta? Hihetetlen ez a csávó. Esküszöm, hogy hihetetlen!

Eredmények

Sziasztok! 

Riri és Astrid munkája miatt a Fantáziakuckó blogversenyén a blog három kategóriában is dobogós lett. Köszönöm nekik, hogy ilyen csodálatos munkát végeztek és köszönöm a lehetőséget, hogy jelentkezhettem! 

8. Fejezet (18+)

Sziasztok!

Hát pont egy hete írtam azt, hogy lehet lesz egy kisebb kihagyás. Aztán még is a nyolcadik fejezet írására koncentráltam, így röpke egy hét alatt meg is lett. A drága Anett átnézte, így most már olvasható állapotba került. 

FIGYELEM! A rész 18+-as jelenetet tartalmaz, mindenki saját felelősségre olvassa! 

Igyekszem ezeket a részeket minimalizálni, amibe 18+ van, de ennek a végére feltétlen kellett. Ezt leginkább egy átkötő résznek titulálnám, de erre szükség volt, hogy a kilencedikbe olyan eseményeket tudjak belevinni, amiket már az elejétől tervezek! Ígérem, hogy azt megpróbálom egy kicsit izgalmasabbra. 

Két újabb feliratkozóval bővült a csapatunk, őket nagy szeretettel köszöntöm. Köszönöm a három véleményt. Mint mindig, most is sokat lendítettetek rajtam! A megtekintés pedig közeledik az 5000-hez. Csodálatosak vagytok! 

Jó olvasást, remélem tetszeni fog!

Csók, puszi

Bells Booth

Karim Benzema

Ültem a tévé előtt és bámultam a műsort, ami olyan szar volt, hogy már kínomban röhögtem rajta. Kibaszott röhejes, hogy egy nyamvadt sérülés miatt szinte semmit nem csináltam, csak feküdtem és untam a fejem. Annyira élveztem, hogy el sem tudom mondani. Hanyatt vágtam magam és becsuktam a szemem. Eszembe jutott a levél, amit tegnap az ajtó előtt találtam. 

Mit gondoltam róla először? Azt, hogy összetépem és kidobom a picsába. Az egyenes beszéd híve vagyok, mondják meg a szemembe az emberek, hogy mit akarnak, vagy hagyjuk egymást a francba. 

És hogy miért nem tettem? Rohadt egyszerű. Megsajnáltam a csajt. Látszott a sorain, hogy megbánta a bosszantó viselkedését. De, ami ennél a levelezősdinél leginkább bassza a csőröm, hogy őszinte voltam vele. Mondjuk csodálom, hogy nem hallott még a balesetről. Annak idején minden azzal volt tele, hogy Karim Benzema, hogyan ölte meg az öccsét. A leggázabb az egészben, hogy a sajtó nem hazudott olyan nagyot. Valóban én öltem meg az öcsémet, mert egy idióta voltam akkor este. Rohadtul nem kellett volna volán mögé ülnöm, és talán most nem itt tartanánk. 

Automatikusan ökölbe szorult a tenyerem, kész lettem volna valakit igen erősen pofán baszni.

A telefonom idegesítő zenélésére rögtön kinyílt a szemem.

Rohadt gyorsan csengőhangot kell cserélnem, mert ez a szar egyszerűen kiakaszt!

Előhalásztam a zsebemből a mobilt, aminek a kijelzőjén ott virított, nagy fehér betűkkel a Sergio Ramos név. 

- Mi a szart akar ez? - morogtam. 

Az ujjammal elhúztam a zöld jelzését, majd beleszóltam:

- Csá. 

- Csak ennyi, hogy csá? Semmi, jaj de jó, hogy hallok felőletek? - mondta tettetett sértődöttséggel. 

- Nem edzés van most? - pillantottam a karórámra, ami pontosan fél egyet mutatott. 

- Nem, nem edzésen vagyunk - szólalt meg a vonal túloldalán Marcelo.

Eh, fasza. Még ki is vagyok hangosítva! 

- Hm, akkor zabáltok? - tippeltem újra. 

- Az öltözőben ülünk, hülye. Tolódik az edzés, mert valami megbeszélés van és gondoltuk megkérdezzük hogy vagy, de ha zavarunk kinyomom - játszotta tovább a hattyú halálát Ramos. 

- Túl voltam az első gyógytornán. Az EB első meccsén biztosan ott leszek - feleltem halál nyugodtan.

- Van szexi ápolónő a kórházban? - szólalt meg Ronaldo. 

- Ja, egy Pilar kaliberű nőci. 

- Hő, ne szidd az asszonyt Benzema - morrant fel Ramos, mire mindenkiből kitört a röhögés. 

- Egyébként, ha ez megnyugtat, Pilar sokkal jobb, mivel nem tapad rád, mint valami gusztustalan pióca. 

- Ez olyan gyönyörű bók volt. Értem, hogy miért nincs nekem csajod - szólt be Ramos. 

- Kuss - reagáltam le a dolgot. 

Tőlem egy nő se várja el azt, hogy szép szavakat mormolok neki. Egyszer megtettem, átbasztak, többé nem követem el ezt az ostoba hibát!

- De most komolyan, Karim - mondta az egyetlen német, Özilen kivül, akit bírok. - Semmi digidugi nem volt a csajjal? 

Kroos szavai után kirobbant mindenkiből a nevetés.

- Hát lehetett volna, ha nem akkora az orra, mint a Bazilika kilincse. 

Mondandómat újabb röhögéshullám követte. Visszagondolva, tényleg nem volt kicsi, leginkább a malac orrára hasonlított. 

- És ez akadályozott meg? Kizárt - hangzottak el Gareth Bale szavai. 

- Hagyatok már, a nagy orrúak nem jók az ágyban. Háromszor belemártom a farkam és attól elmegy. Nincs benne semmi élvezet - hazudtam valamit, mert már kezdtem unni ezt a témát.  

- Oh, baszki mennünk kell vége annak az idióta megbeszélésnek. Még beszélünk. Csá - nyomta ki Sergio a telefont. 

- Alig várom, öregem - csúsztattam vissza a készüléket a zsebembe. 

Újra a tévéműsorra akartam koncentrálni, de kint a kutya felvonyított. 

Ah, biztos éhes az a dög.
Feltápászkodtam az ágyról, majd lebicegtem a földszintre. A hátsó ajtó felé igyekeztem, ami mellett mindig ott szokott lenni a kutyakajás zsák. Azt kap, ossza be. 

Mikor odaértem, megláttam a földön heverő levelet. 

Nem hiszem el. Tényleg komolyan gondolta a levelezgetést. Hihetetlen egy csaj! 

Felvettem a borítékot és a hátsó zsebembe csúsztattam. A kutyakajából merítettem egy műanyag tállal, amit kivittem a teraszon lévő kutyatálba. Hangosan füttyentettem neki. Pár másodperc múlva felém trappolt. Herceg odaszaladt a táljához és enni kezdett. Egy pillanatra elmosolyodtam, majd bementem a házba. 

Felvánszorogtam a lépcsőn vissza a szobámba. A távirányítóval rögtön elkapcsoltam arról az idióta műsorról az egyik zenecsatornára. Valami néger faszi nyekergett éppen. Nem vagyok rasszista, és a feketéknek tényleg vannak jó énekeseik, de ez a fazon nem tartozott közéjük. 

Levágódtam az ágyra és előhúztam a papírlapot a borítékból. A lap tetején rengeteg áthúzgálás volt. Nem tudtam mire vélni. A megszólítással baszakodott ennyit?

 Szia!

Hát, be kell valljam, majd kiugrottam a bőrömből, mikor megláttam ezt a levelet az asztalon. Aztán még jobban örültem. Tudod minek? Annak, hogy őszinte voltál velem. Válaszoltál mind a húsz kérdésemre, amit nagyon köszönök. Nem olvastam el több cikket rólad. Nem akartam több hazugságot megtudni. Inkább megismerni szeretnélek. Tudd, hogy nem ítéllek el! 
Hát, ahogy látom, te nem vagy sok dologra kíváncsi, de a lényeg, amit le kell írnom ahhoz, hogy megtudd a múltam egyik fontos elemét, arra rákérdeztél. Először válaszolnék a semleges kérdésekre, a feketelevest szeretném a végére hagyni.
1. A kutyáddal nem rég barátkoztunk össze. Átszökött hozzánk, aztán lefeküdt mellém és végig ott feküdt míg én olvastam. Aztán egy rövid idő után azt is elmondtam neki, ami bántott. Jó baráttá nőtt a szememben.
2. Nem mondanám magam fannak. A kórházban a szobatársam hatalmas Real Madrid drukker volt. Decembertől szinte az össze meccseteket láttam. Nincs bajom a sporttal, de nem igazán nekem találták ki.
3. Hawaii. Mindig arról álmodtam, bár ebben az állapotban már nem igazán vonz. Ha, most bárhová utazhatnék valószínűleg New Yorkba mennék.
Most pedig jöjjön az, amit senki más nem hallott tőlem ilyen részletesen: a baleset és az utána történtek az én szemszögemből.

Szeptember harmadika volt. Túléltük a repülőutat Londonból Lyonig. Bevallom mindig is utáltam idejönni. Valami hátborzongató volt ebben a városban, de minden évben ugyanekkor jöttünk. A nagyszüleim házassági évfordulóját és a nagynéném születésnapját ünnepeltük. Rühelltem az egészet, de mindig szó nélkül tűrnöm kellett. Viszont a tavalyi évben nem ünnepeltünk, hanem gyászoltunk.

A repülőtérről egy bérelt autóval indultunk a nagymamámékhoz. Szabályosan közlekedtünk, betartottuk a sebességhatárt. Sötét volt, késő este. Velünk szembe jött egy autó és frontálisan ütköztünk volna, ha apa el nem rántja a kormányt. Így az autó az oldalunkba rohant bele. Felborultunk, lábam a két ülés közzé szorult. Az üvegek kitörtek és fejjel lefelé lógtam. Nem tudtam kicsatolni az övem, nem tudtam kihúzni a lábam. A szüleim eszméletlenek voltak, én pedig bepánikoltam. Aztán meggyulladt az autó. Apám felismerhetetlenre égett, nekem a lábam volt a legrosszabb, de így is a testem hatvan százaléka megégett. Elájultam a füsttől, ezért nem tudtam, hogy hogyan mentettek ki. A kórházban tértem magamhoz. Ott közölték velem, hogy mind a két szülőm meghalt, én pedig egy nyomorék lettem. Nyolc hetet voltam az intenzíven és hat hónapot a rehabilitációs osztályon. Szenvedtem és küzdeni se volt erőm már. Többször is öngyilkos akartam lenni, de soha nem sikerült. Rengeteg műtétem volt, mikor bőrt varrtak rám, máskülönben még rondább lennék, mint most.

Hát ez vagyok én. Egy nyomorék lány, aki egyre közelebb kerül ahhoz, hogy öngyilkos legyen. 

Ne sajnálj, nincs rá szükségem. Elég sajnálkozó van ebben a házban, nagyon kérlek ne gyarapítsd a számukat.

Most viszont megint én kérdezek, de most jóval kevesebbet. 

1. Sok helyen voltál már a világban, amiért irigyellek. Mi tetszett a legjobban?

2. Melyik focicsapatod utálod a legjobban? 

3. Mi a kedvenc színed?

4. Na, és a kedvenc süteményed? 

5. Mi a kedvenc alkoholod?  

6. Meddig maradsz Lyonban? 

Hát, ezek után nem csodálkoznék, ha nem is válaszolsz. A régi barátaimmal hiába akartam felvenni a kapcsolatot nem sikerült. Ők leszartak, már nem vagyok jó nekik. Neked jó leszek? 

Daria

Kurvára megdöbbentem. Soha nem gondolkodtam el azon mélyebben, hogy miért ilyen a bőre, de erre a válaszra rohadtul nem számítottam. 

Hitetlenül meredtem a lapra. Szerencsétlennek jó sok mindenen kellett keresztül mennie! Rádöbbentem, hogy a helyzetünk kibaszott hasonló, de még sem ugyanaz. 

Odabicegtem az íróasztalhoz és leültem. Feltúrtam mindent, hogy találjak egy üres lapot valahol. Mikor végre a kezembe fogtam egyet,  fekete tollal körmölni kezdtem. Nem gondoltam át, mit írok. 

Nem akartam rohadt hosszan válaszolni, ezért nagyon szűkszavú voltam. Viszont, ahogy újra végigfutottam a levelét rám tört egy érzés. Nem a szerelem, hülye feltételezés lenne. Azt hiszem, hogy én is meg akarom őt ismerni. 

Mikor kész lettem fogtam magam és átmentem, hogy lerakjam ugyanoda, ahol tegnap is hagytam. Persze Herceg le sem maradhatott, hiszen mért is tudna otthon a seggén ülni és őrizni a házat, mint egy jó kutya. Felmentem a teraszukra, letettem a levelet, majd már éppen indulni készültem, de egy furcsa érzés tört rám, mintha néznének. Hátrafordultam és megpillantottam, hogy a sötétítő függönyök nem voltak elhúzva Ria szobájában, ezért tökéletesen beláttam. Ott ült, meredt maga elé. Mellettem a kutya vakkantott, mire legszívesebben rávágtam volna egyet, mert kurvára nem akartam, hogy észrevegyen a csaj, de persze, hogy meglátott. Felém fordította mogyoróbarna íriszét. Ajkát beszívta, láttam rajta, hogy mindjárt sírni fog. Ledermedtem. Nem tudtam mi a jó istent kellene csinálnom. Ott hagyni őt, vagy bemenni és játszani a herceget, aki megvigasztal minden síró nőt? Néztük egymást, egyikünk se mozdult. Volt időm megállapítani, hogy kibaszott gyönyörű az arca. Épp lépni készültem, hogy odamenjek az ajtóhoz, de ő döntött helyettem. Elfordult és a hátát mutatta.

Szóval így állunk? Meg fog bennem bízni? Lófaszt! Olyan ígéretet tett, amit nem tud betartani! 

Dühös voltam rá, mert én kész vagyok nyitni felé, ő meg le se szar engem. Hát álljon már meg a menet! Én se nyelek le minden faszságot! 

***

Idegesen doboltam a kormányon, miközben egyre csak gyorsítottam. Hiányzott a Lamborgini vonyító hangja, a sebessége. Ki akartam tisztítani a fejem, lazulni, kiütni magam. Daria viselkedése után folyton csak rá gondoltam. A gyógytornán is felbasztam az agyam. Egyszerűen a ma kurvára kár volt felkelni. 

Gyorsítottam a BMW-vel, az se érdekelt, ha küldik a bírságot, van miből kifizetni.

A telefonom megcsörrent a zsebemben. 

Ki a faszom az már? 

Elővettem a telefont és elkerekedett a szemem.

Didier Deschamps.
Na, már csak te hiányoztál az életemből!

- Haló, itt Benzema - szóltam bele. 

- Szevasz, Karim. 

- Áh, jó estét mester - mormogtam. 

- Érdeklődni szeretné az állapotod felől. A barátságos meccseken tudsz játszani? - hadarta. 

- Nem. Még gyógytornára van szükségem. Lehet ott se tudok lenni. 

- Az nem volt kérdés, hogy ott tudsz-e lenni. Ott kell lenned, mert a válogatott tagja vagy! - üvöltötte a telefonba. 

Ez az idegbeteg, ordítsál, az való neked seggfej! 

- Felőlem. Hol és mikor lesz az első? 

- Harmincadikán Nantesben. Ott leszel, vagy biztos isten, hogy kiváglak a válogatottból. 

- Igenis, mester. Viszlát - nyomtam ki. 

Hülye pöcs. 

A város szívében lévő legnépszerűbb szórakozóhely előtt leparkoltam. Kipattantam az autóból, lezártam és a bejárat felé siettem. Eszem ágában nem volt, hogy sorba álljak. 

- Helló fiúk - biccentettem a biztonságiaknak. 

- Benzema? - vizslatott rövid ideig. 

Faszom ne bámulj, hanem engedj már be! 

- Ja - biccentettem türelmetlenül. 

- Rég láttunk erre - álltak el az ajtóból. 

Nem törődtem velük, kibaszott jelentéktelenek voltak a szememben. Besiettem a terembe, ahol már javában ment a buli. Első utam a pulthoz vezetett. Leraktam a pénzt és kértem egy pohár whiskeyt, majd még egyet és még egyet. Addig ittam míg végül azt gondoltam, hogy képes leszek jól érezni magamat. A tánctérre mentem, majd beálltam egy seggét rázó csaj mögé. Riadtan húzódott el, de mikor meglátta ki vagyok, újra táncolni kezdett. Kezemet a csípőjére csúsztattam és megszorítottam. Erre a fenekét a farkamhoz kezdte dörzsölni, ami már eddig is felállt. 

Uh, kurva jó estének nézek elébe! 

- Ez az cica, jól csinálod - suttogtam a fülébe. 

Érzékien csókolgatni kezdtem a nyakát. Hallottam a sóhajait, amit még a dübörgő zene se tudott elnyomni. 

Nem kell már sok, és felkínálja magát! 

Szembefordult velem, szemében csillogott a vágy. Lehajoltam és megcsókoltam, amit készségesen viszonzott is. Elszakadt tőlem és odahajolt a fülemhez. 

- Érezni akarlak magamban. Veled dugni egész éjszaka. 

A számból vetted ki a szót, te kis kurva! 

Megragadtam a kezét és kifelé vezettem a klubból. Beültettem a BMW-be, majd én is követtem. Beindítottam az autót és a legközelebbi hotelig meg se álltam. A csaj keze eközben folyton csak a dákómat simogatta. Rohadt jól csinálta.

Leparkoltam a szálloda előtt, megvártam míg kiszáll és bezártam a kocsit. Besiettünk az épületbe, ahol ő a lifthez ment én pedig a recepcióhoz. 

- Jó estét, egy szobát szeretnék éjszakára - vettem elő a pénztárcámból a hitelkártyát és dobtam a pultra. 

- Jó estét. A kétszázhetes szabad, remélem megfelel. - Türelmetlenül bólintottam. - Reggelit, majd kér esetleg? 

- Nem kösz. 

- Akkor zöld gomb, PIN kód és megint zöld gomb - rakta elém azt a fekete ketyerét.

Megtettem, amit mondott, de alig vártam, hogy megszabaduljak ettől a faszarági komától. 

- Rendben, további szép estét - adta vissza a hitelkártyát. 

Meglesz, ne aggódj! 

Visszacsúsztattam a helyére a kártyát, a kulcsot zsebre tettem, majd a lift felé mentem. Beléptünk, megnyomtam a hármas gombot és nekiestem a csajnak. Csókoltam a száját, miközben a kezem már a csiklóját izgatta. Belenyögött a csókunkba, majd elhúzta tőlem a fejét. 

- Még - nyögte és megragadta a csuklóm, hogy ütemesebben csináljam. 

A lift ajtó kinyílt, mire kihúztam a kezem a szoknyája alól és igyekeztem a kétszáz hetes szoba felé. Kinyitottam és miután mind a ketten bent voltunk bezártam. Újból megcsókoltam, miközben vetkőztetni kezdtük egymást. Leszaggattam róla a ruháját, ő pedig lehúzta rólam a pólót, a nadrágot és a boxert. Letérdelt elém és a kezével rámarkolt a farkamra. Bennem rekedt a levegő, a hirtelen támadt, kibaszott jó érzéstől. 

- Na játszadozz, hanem szopj! - szóltam rá sürgetően, mire nagy sokára a szájába vette. 

Óvatosan nyalogatni kezdte, de nekem ez rohadtul nem volt elég. Megragadtam a nyakát, úgy rántottam közelebb magamhoz. Leszartam, hogy neki jó-e, csak a saját kielégülésem érdekelt. Mielőtt elélveztem volna, elengedtem. A csaj levegő után kapkodott, miközben rámarkoltam a karjára, és talpra állítottam. 

- Baszki, majdnem megfulladtam! - kezdett el hisztizni könnyes szemmel. 

Ki nem szarja le? Az ágyra löktem, és szétfeszítettem a lábát. Egyből belé dugtam az ujjamat, míg ajkaimmal a mellbimbóját kezdtem kényeztetni. Felnyögött, a nevemet sóhajtottam.

- Gyerünk, bébi! Azt akarom, hogy elmenj - mormogtam a fülébe, mire megfeszült a teste, és rögtön elélvezett. 

Áh, szóval ettől beindul a kis ribanc! 

- Gyógyszer? 

- Szedek - zihálta. 

Megszorítottam a combját, és belé hatoltam, mire felkiáltott. Ezzel még inkább felizgatott. Gyors tempóban toltam, miközben a lábát a csípőm köré kulcsolta, körmével a hátamat karmolta. Nyögdécselt alattam, hüvelye többször is a farkam köré zárult. Figyeltem a gyönyörtől eltorzult arcát és Daria jutott az eszembe. 

A kurva életbe! Még dugás közbe is rajta jár az eszem!

- Nyögd a nevem! - lihegtem neki, hogy észhez térítsen. 

- Karim! - sikította, miután újból elélvezett, ezúttal velem együtt. Kihúztam belőle a farkamat, majd elterültem az ágyon. A lány hozzám bújt, de nagy ívben leszartam. Lehunytam a szememet és imádkoztam, hogy minél előbb el tudjak aludni.

7. Fejezet

Sziasztok!

Hát ránk következett, amit régóta vártunk - mondá ezt Dobó István. Ne kérdezzétek, hogy is jutott ez most eszembe. A lényeg, hogy most nagyon gyorsan megírtam ezt a részt és ki is teszem, de a nyolcadik már nem lesz ilyen hamar fent. Ennek több oka is van. Az egyik a lelkiállapotom, ami jelenleg nagyon nincs a toppon. Hol bőgök, hol dühös vagyok, hol pedig örülök. Így pedig nem tudok Karim szemszögére koncentrálni. Lehet kritikát írok, vagy az is lehet, hogy egy ideig a Blogger felé sem nézek, nem tudom, de hogy ebből a lelki állapotból elegem van az biztos. Szóval a nyolcadikkal valószínűleg késni fogok. 

Köszöntöm az öt új feliratkozómat és remélem, hogy nem fogok nekik csalódást okozni és így már 24-en lettünk! Hihetetlen számomra, csodálatosak vagytok. Nagyon köszönöm az öt megjegyzést is, minden szavatok erőt ad a folytatáshoz, csak, hogy tudjátok! És lassan a négyezer megtekintést is elérjük. Eszméletlenül hihetetlenek vagytok és nincsenek olyan szavak, amikkel megtudnám ezt köszönni nektek!

Ja, igen még egy fontos dolog. Ahhoz, hogy értsétek a teljes fejezetet egy másik oldalon nem árt, ha meg van nyitva a KÉRDÉSEK menüpont.

Remélem tetszeni fog nektek ez a rész. Anettnek ismét nagy szerepe volt benne, szóval ezt a részt neki ajánlanám. 

Jó olvasást!

Csók, puszi

Bells Booth

Daria Davon

 Május 17.-e

10:51

Reménytelen eset vagyok, de mentségemre szóljon, hogy én tényleg próbálkozok. Igyekszem nyitni mások felé és megbízni bennük, de egyszerűen képtelen vagyok rá! Félek, hogy őket is elveszteném, abba pedig már belehalnék! Képtelen vagyok felejteni. Minden áldott éjjel ugyanazt álmodom, a balesetet. Újra élem, ahogy betörnek az autó üvegei, orromban érzem a füst szagát és az álomnak mindig ugyan az a vége. Meghalok. Talán jobb is lett volna. Senkiben nem keltenék reményt, hogy képes vagyok meggyógyulni. Ahhoz egyedül kevés vagyok. Nem tudom, meddig húzom még, de érzem, hogy lassan összeroppanok. Felejteni akarok, elölről kezdeni mindent, hogy másodjára jól csinálhassam. Egyszerűen már semmit nem tudok jól csinálni. Elszúrtam Karimmal, elszúrtam a családommal. Rajtuk kívül nincs senkim és szeretném kijavítani a hibáimat, de ahhoz meg kell változnom. A változás gondolata pedig megrémít. 

Újraolvastam szavaimat és mikor Karim nevéhez értem egyszerűen csak arrébb löktem a kis könyvet. Eszembe jutott a tegnapi nap, amit legszívesebben kitörölnék az életemből. Látott, igazából látott, hogy milyen is vagyok. Az a tekintet ahogy rám nézett, örökre beleégett az emlékezetembe. Szégyelltem magam előtte, el kellene messzire kerülnöm, még is valami vonzott hozzá. Vicces, hiszen csak két napja ismerem, de mikor a közelemben van a belsőmben nyugalmat érzek. Nem gondolkodom a múlton, sem a jövőn, csak arra összpontosítok, hogy ne égjek le előtte, ami soha nem sikerül, hiszen mindig valami ostobaságot teszek vagy mondok. Viszont azokat a  szavakat soha nem felejtem el, amiket a képembe ordított: mit akarsz tudni, a kurva életbe is? 

Rengeteg kérdésem lett volna, de gyáva voltam és nem tettem fel őket. Megijedtem tőle és úgy éreztem menekülnöm kell. Mégis, ha visszagondolok, rá kellett jönnöm, hogy ő is szenvedett valamitől. 

Hirtelen ötlettől vezérelve odasétáltam az íróasztalhoz, leültem a székre, és benyomtam a laptopot. Vártam néhány percet, hogy betöltse a kezdőlapot, majd megnyitottam az internetet. Nem Facebookozni akartam, sem Twitterezni. Idejét sem tudtam már, hogy mikor néztem szét a közösségi felületeken, de nem is hiányzott az életemből. A keresőbe beütöttem Karim nevét és entereztem. Kiadott róla képeket, alapvető információkat és cikkeket. Megnyitottam a legfelsőt, majd előkerestem egy üres papírt és egy tollat, aztán olvasni kezdtem. Mindig felírtam egy kérdést, ha valamire ténylegesen is kíváncsi voltam. Átrágtam magam jó néhány cikken, amiben szinte mindig ugyanaz volt leírva: bulizott, edzett, csajozott, nyert. A kérdések pedig gyűltek, és mire végeztem a lap majdnem tele volt firkálva a macskakaparásommal. Elővettem egy újabb papírt és ismét körmölni kezdtem. 

Karim! 

Először is bocsánatot akarok kérni, amiért ilyen elviselhetetlen és gyerekes vagyok, hogy folyton menekülök. Ez nem a te hibád, egyszerűen csak az utóbbi időben megváltoztam. Folyton csak szenvedek, ahogy te is. Hiába tagadnád, mert látom, hogy így van. Egyedül vagy, akár csak én. Tudod mit gondolok? Azt, hogy mi akár barátok is lehetnénk. Az esély meg van rá, én ezzel részemről meg is adtam neked. Rajtad a sor, hogy dönts, akarod-e, hogy egy nyomorék a barátod legyen? 

A másik lapra kérdéseket írtam fel. Arra kérlek válaszold meg azokat. Ez lenne a bizalmam ára. Néhány válasz. 

Tényleg sajnálom a tegnapi viselkedésem! 

Daria

Elővettem egy borítékot, összehajtogattam a lapokat, és mind a kettőt beletettem. Az elejére nagy betűkkel ráírtam: Karim.

Bezártam az internetet és kikapcsoltam a gépet. Megmarkoltam a botomat és elbotorkáltam az ágyig. A földön lévő naplót az éjjeli szekrény fiókjába tettem, az ágyat megigazítottam. Elhagytam a szobát egy fehér papucsban és kiléptem a teraszra, kezemben a borítékkal. A három lépcsőfokon nagy nehezen lementem, bár azt is hozzá kell tenni, hogy majdnem hátraestem. Utána már könnyebbnek lehetett nevezni a dolgomat, hiszen sík talajon tudtam akadálymentesen haladni, ha nem is gyorsan. 

Percekkel később a kapunál is megszenvedtem, mert szorult a zár, hiszen továbbra sem lett megolajozva. Végül persze sikerült kinyitnom és átsétálnom a szomszéd kertbe. Megálltam pihenni egy kicsit, mert a fáradtság kezdett eluralkodni rajtam. Felpillantottam az égre, ahol esőfelhők gyülekeztek. A szél az arcomba fújta a hajamat, ez pedig indulásra késztetett, hiszen ez a viharnak az előszele volt. El akartam érni a Benzema rezidenciát, mielőtt leszakadt volna az ég. Igyekeztem, hogy minél gyorsabban tudjam rakni előre a rossz lábamat. 

Dörgött az ég, úgy, mintha ágyúval lőttek volna. 

- Nincs már sok - motyogtam magamnak biztatásként. 

Ahogy a lépcsőhöz értem elmormoltam magamban egy gyors imát, hogy ne essek el. Minden fok egy kínszenvedés volt. Fájt a lábam kegyetlenül, de nem törődtem vele, az utolsó pár métert is megtettem az ajtóig. Vacogtam, mint a kocsonya, ezért gyorsan lehajoltam és becsúsztattam az ajtó alatt a levelet. Reménykedtem, hogy meg fogja itt találni. Lelépdeltem a teraszról és ismét felpillantottam az égre. 

Talán van még annyi időm, hogy visszaérjek a szobámba és ne ázzak el! 

Siettem, ahogy csak tudtam, ennek eredményeképpen kétszer majdnem el is estem, aminek beláthatatlan következményei lettek volna. Szerencsére volt annyi eszem, hogy a kaput nyitva hagytam, ezért most csak átmentem a mi kertünkbe, becsuktam és elfordítottam a kulcsot. Innentől már nyert ügyem volt, néhány perc múlva már a terasz alatt álltam és figyeltem, ahogy csöpög az eső. Villámlott és szakadt az eső, egy igazi vihar kezdete volt ez.
Beléptem a szobámba, a teraszajtót pedig becsuktam magam mögött, bezártam és elhúztam a sötétítő függönyöket. Lerogytam az ágyamra és néhány perc kellett míg felfogtam mit is csináltam az előbb. Arcomat a tenyerembe temettem.
Hogy gondoltam én ezt? Mi van, ha ő még barátkozni sem akar velem?
Nekem teljesen elment az eszem! 
Hátradőltem az ágyon és reménykedtem, hogy nem nevet ki, mikor meglátja és talán válaszol. Úgy éreztem, hogy ez az egész lehet az utolsó mentőövem, ami kirángat ebből az állapotból, vagy különben belefulladok a depresszió tengerébe.

Kint egy villám cikázott el a kertben, azt pedig dörgés követte. Számítottam rá, mégis a szám elé kaptam a kezemet, akkorát durrant. A szobaajtó felől kopogás hallatszott, majd nyílt az ajtó.
- Minden rendben? - dugta be a fejét a nagymamám.
- Persze - mutattam fel a hüvelykujjam, aminek láttán elmosolyodott.
- Családi társasjátékot tartunk, nincs kedved csatlakozni?
- Nem, éppen egy filmet készültem megnézni - álltam fel és csoszogtam el a laptopomig.
- Mindig találsz valami kifogást - pillantott rám rosszallóan a nagymamám, majd becsukta az ajtót.
Igen, ez a családom. Sosem felejtem el apám szavait róluk:
Kíváncsiak, makacsok és tudálékoskodók. Jól válogasd meg velük szemben a szavaidat.
Apa.
Könny szökött a szemembe. Nagyon hiányzott. Annyi mindent tanultam tőle és soha nem tudtam igazán megköszönni neki.
Egy dög vagyok!
Letettem a gépet az ágyra és bekapcsoltam, aztán ökölbe szorítottam a kezem. Engedtem, hogy a körmeim a bőrömbe vájjanak.
Szánalmas vagyok. Mindjárt megint bőgök. Be kell fejeznem! Hallod te hülye, fejezd be! 
Próbáltam elterelni a gondolataimat, még egy szánalmas e századi dalszöveget is végigpörgettem a fejembe, amit az unokanővérem nevetségesen sokszor meghallgatott már, de ez sem segített. A zokogás elemi erővel tört rám. Emlékképek jöttek a felszínre az elmémben.
Ahogy próbált engem motorozni tanítani. A különböző becenevek, amiket rám aggatott. Az együtt megnézett filmek egy meleg délutánon a nappaliban.
Fájt a mellkasom, a szívem ki akart szakadni a helyéről. Túl hamar kellett elvesztenem őt, annyi minden várt még ránk. Átkozom a sorsot, hogy ez történt! Teljesen vétlenek voltunk, ártatlanok és mégis mi vesztettünk rajta a legtöbbet.
Megtöröltem a szemem, próbáltam mély lélegzeteket venni, ezzel is csillapítani sírásomat, ami többé-kevésbé sikerült. Az ágy melletti műanyag üvegért nyúltam és ittam néhány korty szénsavas ásványvizet. Hatásos volt, nem sírtam és nem is könnyeztem. Egy zsebkendővel megtöröltem az orromat, majd a laptopot az ölembe vettem, hogy valami jó film után kutassak. Végül miután a manapság gyártott filmeket utáltam, kiválasztottam egy olyat, amit már ezerszer láttam, még sem tudtam megunni, a Pearl Harbort. Történelem és igaz történet. Mi lehet ennél tartalmasabb és jobb?

***

Nem álltam meg egy filmnél, megnéztem még a Titanicot és a Charlie és a csokigyárat. A sötét szobában világított a számítógép képernyője, ment a film és az egésznek volt egy megmagyarázhatatlan hangulata. Úgy éreztem erre volt szükségem. Megkordult a gyomrom, jelezte, hogy tegnap este óta nem ettem semmit, és most már fél öt van. Igen, ismét kimaradt az életemből az evés. Letettem az ölemből a gépet, majd a botom segítségével feltápászkodtam az ágyról. A szobaajtó felé indultam, ami előtt egy pillanatra megtorpantam. Féltem kimenni, mert olyan érzésem volt, mintha oroszlánok közé lépnék, akik rögtön nekem ugranak és szétszednek darabokra. Féltem a saját családomtól. Erőt vettem magamon és elhagytam a szobát, mert ahogy mondják az éhség nagy úr. Lassan vánszorogtam a konyha felé, miközben elhaladtam a nappali mellett, ahonnan nevetés hallatszott ki. Bepillantottam oda és megsemmisültem. Mindenki boldog volt, élvezték egymás társaságát. Nem hiányoltak, hiszen látszólag még az unokanővérem pasiját is jobban szerették, mint engem. Összezuhantam és most már végképp nem tudtam, hogy hová tartozom. Még az étvágyam is elment ettől a látványtól, így visszasiettem a szobám oltalmat nyújtó fehér falai közé. Dühös vagy csalódott voltam? Talán inkább tanácstalan. 

Elővettem a naplómat és a hozzácsatolt tollat. 

16:42

Végérvényesen is egyedül maradtam. A családomnak csak egy púp vagyok a hátán, egy szégyen, egy hiba, amit minden nap el kell viselniük. Isten ezért hagyott volna életben? A sok megaláztatásért, hogy mindezt el kelljen viselnem? Már nem bírom sokáig, a szívem lassan darabokra hullik. 

Bal kezemmel megfogtam a nyakamban logó keresztet és a markomba zártam. 

Megpróbáltam ma nyitni Karim felé. Talán ostoba voltam, hogy ezt tettem, de meg akarom ismerni. Szükségem van valakire, akiben bízhatok és reménykedem, hogy ő alkalmas lesz erre. 

Soha nem írok sokat, ez tény, de még is, minden papírra vetett szóval könnyebb lesz a lelkem. 

Visszatettem a helyére a fekete könyvet és az üvegajtóhoz léptem. Egy határozott mozdulattal elhúztam a sötétítő függönyt, majd a szívem egy hatalmasat dobbant. A műanyag asztalon ott volt a boríték, rajta egy kővel, hogy a szél el ne vigye. Még mindig el volt borulva az ég, lógott az eső lába, de nem érdekelt, egyszerűen boldog voltam. Kinyitottam az ajtót és kisiettem a borítékért. Ugyanaz volt, mint amibe én tettem a papírjaimat, ez pedig lehervasztotta a mosolyt az arcomról. Lehet, meg se nézte, csak egyszerűen visszahozta? 

Hűvös szél fújt, fáztam, de ennek ellenére nem mentem be. Ki volt bontva, belenéztem, de most egy papír volt benne. Szökdécselni lett volna kedvem, ugrálni, szaladni. Visszamentem az ágyamhoz és kivettem a papírt a borítékból, majd óvatosan széthajtottam. 

Daria rohadtul meglepődtem ezen a levélen és tudod mi fordult meg a fejemben? Hogy nem is válaszolok! Tudod miért? Mert kibaszottul felidegesítettél minden találkozásunkkor. Én mindig csak segíteni akartam neked, te meg folyton elküldtél a picsába. Bosszantotta az önérzetem! 

Aztán kibontottam és akkor az állam majdnem a padlót súrolta. Nem hittem volna, hogy képes vagy kinyögni egy bocsánatkérést, de megtetted. Ezt értékelem, akárcsak az őszinteséged. Igen egyedül vagyok és igen magányos is, de jó okom van rá! Valóban kíváncsi vagy az igazságra? Nesze, itt van. 

1. Nagyon sok nővel voltam és egyiknek a nevére se emlékszem. Lehet, hogy most egy rohadéknak gondolsz,de soha nem is érdekelt a nevük. Egyszerűen megdugtam őket és szevasz. Nem jelentettek nekem semmit!

2. Nem tudom milyen hajszínűből volt több. Pont nem a hajszínüket figyeltem! 

3. Nem éreztem semmit, jelentéktelenek voltak nekem.

4. Hogy miért? Nagyon rossz kérdést tettél fel kicsi lány! Inkább ki miatt? A neve Ariana volt, modellkedett.  Egy jótékonysági esten találkoztunk, egymás mellett ültünk. Dumáltunk és randira hívtam, többször is.  Egy idő után szerelmes lettem belé. Együtt voltunk négy évig, aztán rájöttem, hogy meglopott és megcsalt. Titokban mindvégig egy másik palival volt együtt. Nagyon sokat. Csalódtam benne és ez volt az egyik nyomorult indok, amiért most itt tartok. A legfontosabb, ami miatt végképp ennyire kibaszottul életképtelen vagyok, az az, hogy megöltem a saját testvéremet, vágod?  Egy autóbaleset volt. Mind a ketten bebasztunk, mert eljött velem inni, hogy ne egyedül vigasztalódjak a szakítás után. Részegen vezettem és belerohantunk a szalagkorlátba. Ő a helyszínen meghalt, mert az ő oldalán csapódtunk be. Én kisebb sérülésekkel megúsztam, de bár én döglöttem volna meg akkor. A neve Sabri volt.

5. Amit az előbb leírtam az az oka, egyszerűen azóta az eset óta kibaszottul nem vagyok önmagam. 

6. Persze, hogy igen. Mondhatnám, hogy nem is csapat, hanem család. Sokkal jobb a közösség a Real Madridnál, mint a PSGnél volt. 

7. Mert egy rohadtul mazochista focista vagyok. Hát ezért. 

8. Fájt, hogy nem lehetek ott a BL döntőn. Nem tudtam volna kibírni ezt a két hetet ott, ráadásul mindjárt itt az EB és arra is haza kellett volna utaznom. De persze azért a család is közrejátszott. Régen láttam őket. 

9. Te igen? Mert akkor minden tisztelem a tiéd!

10. Igen. A sajtó véletlen igazat is írt. 

11. Ariana! 

12. Miért ne tudnálak? Ez a leghülyébb kérdés ezen a listán! 

13. Nem igazán. Néha veszek egy autót vagy egy új telefont, de szart se érnek, mert nem vagyok boldogabb tőlük. 

14. Ez volt számomra a megfelelő döntés és ebbe a mai napig nem kételkedem! 

15. Mi az hogy! Bárcsak ott tartanánk már! 

16. Amelyik csapatba benne vagyok az mindig nyer. Ez ilyen egyszerű. 

17. Az öregedés.

18. Mikor tegnap elrohantál. 

19. Nem és ezt a közeljövőben ne hozzuk szóba, oké? 

20. Egy csajt akarok magamnak szerezni, aki nem bassza át a fejem.

És most, hogy én válaszoltam kérdéseidre, te jössz! Nekem persze nem jutott eszem 20(!), de van néhány. 

1. Visszahúzódó és félénk vagy. Cuki, aranyos tényleg, de kurvára érdekelne, hogy miért van? 

2. Hogy lettek a testeden azok a rózsaszín hegek? 

3.  Mióta vagy ennyire jóba a kutyámmal?

4. Foci fan vagy? 

5. Hová szeretnél mindennél jobban eljutni? 

Nem értem miért kell levelezgetnünk, mint egy nyálas romantikus filmben, de ha ez az ára a bizalmadnak hát legyen. Egyszer szemtől szemben fogsz velem beszélgetni! 

K.B. 

Ledermedtem. Bámultam a dőlt, szinte olvashatatlan betűket és mosolyogtam. Őszinte volt hozzám, bár néhol megsértődhettem volna a szavain, de nem tettem. Istenem, tényleg belement. Valóban a barátom akart lenni, valóban akarta, hogy legyen valami közünk egymáshoz.